usclimatecollaborative.org
A szobrászat (görög erdetű szóval: plasztika) a képzőművészet egyik legismertebb, hagyományos ága. Termékei, a szobrok szilárd anyagokból formált teljes, háromdimenziós térbeli kiterjedésű ("körüljárható") műalkotások. Átmeneti művek [ szerkesztés] Jellemzően átmeneti, a festészet kétdimenziós ábrázolásmódjához közelítő alkotások az alapból csak részlegesen kiemelkedő domborművek (reliefek): a síkba illeszkedik (leginkább csak abba bekarcolt vonalak együttese a síkdombormű; a térbeliség felé halad az alapsíkból enyhén kiemelkedő féldombormű; az ennél jobban, az alakok mintegy fele magasságáig kiemelkedő alkotásokat közönségesen (jelző nélkül) dombormű nek nevezzük; közel háromdimenziós, plasztikus, csaknem önálló szobornak hat a magasdombormű. Az építészet felé vezetnek át a különböző formájúra alakított épületszerkezeti elemek: oszlopok, kariatidák, vízköpők stb. Az ötvösség (ötvösművészet) felé vezető átmeneti forma az éremművészet (érmészet). Csak neve alapján rokonítható, de nem ebbe a kategóriába tartozik a hang- és a fényszobrászat.
A feltételezések szerint ezek kultikus tárgyak, valószínűleg termékenységszimbólumok lehettek. Ugyancsak kultikus szerepet tulajdonítanak az ősi domborműveknek, valamint a festészet felé átvezető sziklarajzoknak, szikla- és barlangfestményeknek. Az első szakrális szobrokat a neolitikumban állították a kultuszhelyek oltáraira. Az első színvonalas, komoly művészi igénnyel és ízléssel, illetve kialakult hagyománnyal megformált szobrokat a folyamvölgyi civilizációk (Mezopotámia és Egyiptom) emlékei közt találjuk. Egyiptomban a domborművek jutottak nagyobb szerephez, az önálló szobrok többsége kisplasztika. A klasszikus görög szobrászat fő funkciója az épületek díszítése volt. Európában a görögök fogalmazták meg a kompozíciók kialakításának elvi módszereit rögzítő első arányrend eket ( Polükleitosz) és tipizálták a mozgások harmonikus egyensúlyát segítő beállításokat. A hellenisztikus művészet eltávolodott a klasszikus rendtől; a művek témái mind gyakrabban lettek naturalista portrék, életképek, frivol, illetve groteszk jelenetek.
Az ókori görög szobrászat by Agnes Fejer
A római művészet két fontos alkotóelemre vezethető vissza: a görög hatásra, mely már a krétai és a mükénéi kultúra korában kezdett szerepelni, de kivált a VIII. század után érvényesül, amikor a görögök Dél-Itáliában gyarmatokat alapítanak; valamint a bennszülött népek művészetére, melyek közül az etruszkok játszottak kiválóbb szerepet, akik maguk is görög befolyás alatt álltak. A festészet terén igen nehezen állapítható meg, hogy mennyire terjedt el a görög hatás, mert összehasonlíthatatlanul több emlék maradt fenn a római, mint a görög festészetből, de valószínű, hogy itt is maga az ábrázolás görög mintaképekre vezethető vissza és csak a felfogás volt benne új, annál is inkább, mert a mesterek nagyrészt görögök lehettek. A szobrászatban egészen Campania meghódításának koráig keletkeznek ugyan etruszk művek, melyek nagy számban kerülnek Rómába, de szerepelnek mellette görög munkák is. Anélkül, hogy jellegzetes római művészetről szó lehetne, csak a hellenizmus végétol alakul ki egy olyan művészeti irány, mely úgyszólván a görögöt folytatja, ám a tér érzékeltetésében megkísérli és az imperialisztikus világnézettel összefüggő, reprezentatív historizáló művészetet megteremti.
oszloptámaszokat, ahol a férfit atlasznak, a nőt pedig kariatidának nevezték. Az érett klasszikus kor (Kr. 450–400) csúcsteljesítményei a periklészi Athén Akropoliszán emelt épületek. Szobrászat A korai klasszikus stílus átmeneti időszakát szigorú stílusnak is nevezik, már tudnak életkort jelezni az emberi testen, különböző arckifejezést ábrázolni. A klasszikus korszak művészei az emberi test harmonikus arányait keresték, és a kialakított kánon (arányszabályok) segítségével alkottak. De fontos, hogy nem mérnöki pontosságú alkotások csupán ezek a tökéletes szobrok, hanem a derű, a mérséklet, az arány, az egyensúly megjelenítői is. Az alakok kontraposztban állnak, ami az ellentétes irányú mozdulatok egyensúlyi helyzetét jelenti, a testsúly az egyik lábra, csípőre tolódik, a testtartás lazává válik. Ezzel sokkal lendületesebb, természetesebb látványt nyújtanak a korábban készült szobroknál. Az elkészült alkotások a test organikus ismeretéről árulkodnak, mintául rendszerint az olimpiai játékok nyertes atlétái szolgáltak.